Dr. Schütz Éva

Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos. Végül is az állatorvoslás volt az, ami elég érdekesnek bizonyult számomra ahhoz, hogy kitartsak mellette. Így 2004-ben megkezdtem tanulmányaimat a SZIE- Állatorvos-tudományi Karán és 2011-ben végeztem. Diplomamunkámat a szakállas agámák hematológiai vizsgálatából írtam. 1999 óta asszisztensként dolgoztam az Ófalu Állatorvosi Rendelőben Dr. Sátorhelyi Tamás mellett. Munkám során nagyon sokat tanultam tőle az egzotikus állatok betegségeiről, különösen a hüllőkéről. Nagyon érdekelnek még az állatkertek és a kihaló félben lévő állatfajok megmentésére irányuló programok is. 2008-ban nyári gyakorlatomat a Hortobágyi Nemzeti Parkban töltöttem, a Przrewalski vadlovak tanulmányozására irányuló projectben. 2009-ben pedig a kék leguánok megmentésére létrehozott programban vettem részt a Kajmán-szigeteken.

Szabadidőmben a www.terrarisztika.hu weblap szerkesztője vagyok, valamint én szerveztem a budapesti Terrarisztika Börzét. 2002-ben alapító tagja voltam a Magyar Madárpók Klubbnak. Több éve foglalkozom egzotikus állatok tartásával és szaporításával. Otthon leginkább gyíkféléket, valamint kisemlősöket tartok.

Ha mindezek után marad még időm nagyon szeretek kirándulni.