ÉKSZERTEKNŐSÖK TARTÁSA
MILYEN "FAJTA" TEKNŐSÖM VAN?
Magyarországon a leggyakrabban tartott ékszerteknős minden bizonnyal a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans).
Gyakori még a sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta), a díszes ékszerteknős (Chrysemys picta), a hieroglifás ékszerteknős (Pseudemys concinna), a király- vagy tarajos teknős (Graptemys pseudogeographica).
A tartási technológiát minden esetben az befolyásolja, hogy pontosan milyen fajról van szó.
Ez a cikk a vörös és sárgafülű ékszerteknősök tartásáról szól.
VÖRÖSFÜLŰ ÉKSZERTEKNŐDÖK A SZABADBAN
A vörösfülű ékszerteknős az észak-amerikai kontinens lakója. Elterjedése igen nagy, Mexikótól egészen északig, Ohio és Illinois államokig tart.
Nagyobb pocsolyáktól az óriási tavakig, a mocsarakon át a lassú folyású patakokig, szinte minden vizes élőhelyet benépesítenek.
Nappal aktív állatok. Fiatal korban ragadozó életmódot folytatnak, csigákat, halakat, rákokat, mindenféle rovart zsákmányolnak maguknak, majd felnőtt korukra takarmányuk kiegészül növényi táplálékkal is.
A teknősök napjuk nagy részét napozással, vadászattal és párkereséssel töltik.
Szaporodási időszakuk az elterjedési területtől függ. A párosodás után néhány héttel, a tojással teli nőstények több száz méterre is eltávolodhatnak a víztől, hogy biztonságba helyezzék tojásaikat egy általuk ásott mélyedés alján, a nap sugaraira bízva a keltetés folyamatát.
A kisteknősök optimális esetben nyár végén kelnek ki a tojásokból, a felszínre fúrják magukat, és testvéreikkel együtt elgyalogolnak a legközelebbi vízhez, ahol életük megkezdődik.
TEKNŐSÖK A KERESKEDÉSEKBEN
Az „új állatvédelmi törvény” (41/2010 Korm. rendelet) értelmében, hazánkban tilos a vörösfülű ékszerteknősök tartása. 2010-ben az állattartóknak lehetősége nyílt „bejelenteni” kedvencüket a „zöldhatóságnál”, akik nyilvántartásba vették ezeket a teknősöket, és engedélyt adtak ki az egyes egyedek tartására. A törvény nem rendelkezik, arról, hogy a 2010-előtt beszerzett és időben be nem jelentett több ezer ékszerteknős sorsa mi legyen.
A tiltásnak egyébként fontos oka van. Mégpedig, az, hogy Magyarországon egyetlen őshonos teknősfaj él, a mocsári teknős (Emys orbicularis). A mocsári teknős, igen ritka, veszélyeztetett állatfaj, amely védelem alatt áll. Az egyik legnagyobb veszélyt jelenleg, az élőhely csökkenés mellett a megunt, szabadon engedett vörösfülű ékszerteknősök jelentik számára, amelyek agresszív, viselkedésükkel kiszorítják élőhelyéről a mi ritka teknősünket. Tehát azért kellett ezen teknősök kereskedelmét betiltani, mert mi emberek felelőtlenül elengedtük házi kedvenceinket a hazai mocsári teknősök élőhelyére.
Manapság a kereskedelemben éppen ezért szinte lehetetlen fiatal vörösfülű ékszerteknősök beszerzése. A kereskedők ezért aztán gyakran sárgafülű ékszerteknősöket importálnak az országba, illetve sárga- és vörösfülű ékszerteknősök hibrid egyedeit, amelyekre a törvény nem hatályos, így ezekhez juthatunk hozzá leginkább.
TEKNŐSÖK KIVÁLASZTÁSA
A kis ékszerteknősök leggyakrabban százasával érkeznek Magyarországra piciny dobozokba csomagolva, nem egy közülük legyengült, rossz állapotú. Vásárláskor érdemes arra törekedni, hogy a nagyobb, életerősebb egyedek közül válasszunk, így jobb eséllyel indulunk el a teknőstartás rögös útján.
AZ AKVATERRÁRIUM ÉS BERENDEZÉSE
Természetes élőhelyükön az ékszerteknősök tavakban, mocsarakban, lassú folyású patakokban élnek. Életmódjuk erősen a vízhez kötött, ugyanakkor meleg időben szeretnek kiülni a partra, napozni. Terráriumukat ennek megfelelően kell kialakítanunk.
Szinte újszülött, apró példányok esetében az akvárium méretét a kisteknős méretéhez igazítsuk, de készüljünk fel, hogy előbb-utóbb be kell ruháznunk egy jóval nagyobb méretű férőhelyre is.
Eleinte megfelelő, egy körülbelül 40x30x30 cm-es méretű akvárium is. A berendezését úgy kell megoldani, hogy kb. 10-15 cm-es legyen a vízoszlop magassága, és emelett adjunk a teknősnek lehetőséget kimászni valamilyen szárazulatra. Ezt megoldhatjuk egy beragasztott üveglappal, (amely a víz fölé tálcaszerűen belóg, ezáltal nem vesz el az értékes úszóterületből) vagy a vízbe helyezett nagyobb kővel.
A szárazulat felett, valamilyen fényforrást kell biztosítanunk. A fényforrás lényege ez esetben főleg a hő leadása. A különféle UV izzók használata jó, de másodlagos szempont. A hőmérséklet a napozó területen érje el a 30-35 °C fokot. Ezt hőmérővel ellenőrizzük.
Felnőtt egyedek hely igénye méretüknél fogva ennél jóval nagyobb. Számukra nem tudunk elegendően nagy medencét készíteni, legalább 2-300 literes medencében gondolkodjunk. Esetükben a már jól ismert 41/2010-es törvény adhat támpontot a minimális tartási körülményekhez:
TEKNŐS HOSSZA (CM)
MINIMÁLIS VÍZFELÜLET (M²)
EGY ÁLLATRA JUTÓ MINIMÁLIS VÍZFELÜLET CSOPORTOS TARTÁSNÁL (M²)
MINIMÁLIS VÍZMÉLYSÉG (M)
10-ig
10-t meghaladótól 15-ig
15-t meghaladótól 30-ig
30-t meghaladó
0,09
0,12
0,5
1
0,015
0,02
0,125
0,5
0,1
0,2
0,3
0,35
Az akvárium aljára szórhatunk kavicsot, bár ez a takarítást fogja nehezíteni. A víz hőmérsékletét érdemes a fiatalabb egyedek esetében 26-28 °C fokra felmelegíteni akváriumfűtő segítségével. Ügyeljünk azonban arra, hogy ha fűtjük az akvárium vizét, a teknős akváriuma le legyen takarva, ezáltal a víz feletti légtér ugyan olyan hőmérsékletű legyen mint az a víz, amelyben a teknős él. Amennyiben a levegő jóval hidegebb, mint a víz, teknősünk könnyedén megfázhat.
Nagyobb, felnőtt-növendék teknősöket fűtés nélkül is tarthatunk szobahőmérsékleten (22-25 °C) ugyanakkor ne feledkezzünk meg az ő napozó lehetőségükről sem.
Az akváriumot akkor szükséges takarítani, ha a víz bekoszolódott. A szükséges takarítások gyakoriságát csökkenthetjük kisebb méretű, belső szűrő használatával.
Az akváriumba nem érdemes vízi növényeket ültetni, mert nem lesznek hosszú életűek. A takarításokat nem tűrik jól, valamint gyakran teknőseink lelegelik őket. Különféle hínárokat (Cabomba, Elodea) érdemes vásárolni, amelyek ültetés nélkül a vízbe helyezhetünk lebegni, és lecserélhetjük őket, ha megbarnultak, illetve szétszabdalódtak.
Mindemellett, az akváriumba berakhatunk gyökereket, köveket, vasfát, is díszítés gyanánt.
TAKARMÁNYOZÁS
A természetben vadon élő ékszerteknősök kiskorukban teljesen ragadozó életmódot folytatnak, felnőtt korukra pedig már a növényi eredetű táplálék is szerepel az étrendjükben. A fogságban való tartás során figyelembe kell vennünk ezt az információt.
A fiatal teknősök táplálására kezdetben legalkalmasabbak az állatkereskedésekben fagyasztott állapotban lévő takarmányok, mint például: vörös, fehér fekete szúnyoglárvák, fagyasztott kagyló, apró, egészben fagyasztott halak, fagyasztott ikrák. Ezeket, egy kis tálkában olvasszuk fel (fél-egy óra alatt szobahőmérsékletű állapotba kerülnek) és úgy adagoljuk nekik, természetesen a vízbe. Rászoktathatjuk őket arra is, hogy az etetések során külön kis tálkában egyenek, így nem lesz annyira koszos a vizük.
Később, ahogyan teknősünk egyre nagyobb lesz, ezeket a kockára fagyasztott takarmányokat kevésnek fogjuk találni, egy nagyobb teknős 5-10 kockát is képes megenni, anélkül, hogy éhségérzete valamelyest csökkent volna. Így kénytelenek leszünk áttérni a kevésbé változatos ámde teljesen megfelelő egyben lefagyasztott csalihalra. A felolvasztott, egyben felkínált csalihalakban minden olyan tápanyag, vitamin és ásványi anyag megtalálható, amire a teknősnek szüksége van. Az ilyen „egyhangú” takarmányozás számunkra unalmasnak tűnhet, de higgyük el, a teknősök nem bánják ezt.
Ahogy kedvencünk növekedik, kínálhatunk neki növényi takarmányokat is. A legpraktikusabb különféle vízi növényeket, főleg hínárokat vásárolni. Ezeket szálanként árusítják az állatkereskedések. Az akváriumba beszórva jól mutatnak, amennyiben teknősünk nem kívánja elfogyasztani azokat, akkor is, csak lassan mennek tönkre.
Az állatkereskedésekben kapható liofilizált, illetve szárított marhaszív-mixek, tubifex kockák, apró rákocskák, pelletek, szárított halak mind-mind alkalmatlanok teknősök takarmányozására. Ezeket ne adjuk teknőseinknek, mert beltartalmi összetevőik, igen kedvezőtlenek, az ilyen takarmányok előbb-utóbb hiánybetegségeket okoznak.
Környezetgazdagításként felmerülhet, hogy rovarokkal is megkínáljuk kedvencünket. Ez nem rossz gondolat, ugyanakkor csupán rovar monodiétán meglátjuk, hosszútávon nem leszünk képesek kielégíteni teknősünk étvágyát.
Szóba jön még a „csonti” a házi légy lárvája is, amit horgászboltokban árusítanak. A „csontival” az a baj, hogy a kitinváza annyira vastag és szívós, hogy a teknős nem bírja megemészteni, így ez a takarmány sem megfelelő hosszútávon.
AZ ETETÉSEK SŰRŰSÉGE
A fiatal, növésben lévő ékszerteknősöket akár naponta etethetjük. Figyeljük őket evés közben. Addig kell őket etetni, ameddig jóízűen elfogyasztják a felkínált táplálékot. Amikor azt vesszük észre, hogy már nem vetik rá magukat a következő falatra, hanem unottan cafatokra tépik azt, akkor kell abbahagyni az etetést. Ily módon jól kitapasztalható, mennyi táplálékot adjunk egyszerre a teknősünknek.
Ahogyan teknősünk növekszik, az etetések gyakoriságát csökkenthetjük, heti 4-5 alkalomra.
A felnőtt teknősöket végezetül elég lehet heti 2-3 alkalommal etetni.
TEKNŐSÖK A KERTI TÓBAN
A vörösfülű ékszerteknős az észak-amerikai kontinens lakója. Elterjedése Mexikótól egészen északra (Ohio, Illions) húzódik. Ennek megfelelően az északi populációk egész jól bírják a hideget is, sőt, enyhe teleken képesek áttelelni, ez azonban megviseli a szervezetüket.
A vörösfülű ékszerteknősök igen jól alkalmazkodnak, megfelelő nagyságú kerti tóban késő tavasztól kora őszig problémamentesen tarthatók. Megfelelő méretű és berendezésű tavak esetén különösen aggódnunk sem kell, hogy teknősünk elszökik. Ettől függetlenül érdemes a kerítéseket teknős-biztossá tenni, így ha mégis elgondolkoznak a szökésen, időben megtaláljuk őket.
Bár képesek áttelelni, egy megfelelően mély tóban, ezt mégse próbáljuk ki. Hazánkban nem ritkán előforduló hideg telek, igénybe veszik, teljesen legyengítik a teknősök szervezetét, egészségüket nem érdemes kockáztatni. Inkább gondoskodjunk nekik téli szálláshelyről, például egy szobai akvaterrárium formájában.
HÍM VAGY NŐSTÉNY?
Az ékszerteknősök esetében az ivarok meghatározása felnőtt egyedeknél igen egyszerű az ivari dimorfizmusnak köszönhetően.
A hím teknősök felnőtt korukra sosem érik el a nőstények méretét, sokkal kisebbre nőnek (kb. 13-15 cm-es páncélhossz) Fejük hegyesebb, farkuk feltűnően hosszú. Elülső lábaikon a karmok hosszúra nőnek, elérhetik az akár 5-6 cm hosszúságot is.
Ezzel szemben a nőstények jókora nagyra nőnek, karmuk nem nő meg, farkuk sem hosszú.
TOJÁSOK FOGSÁGBAN
Sokan nem tudják, de az ivarérett, jó körülmények között tartott ékszerteknős nőstények, pár nélkül is képesek tojások képzésére. Gyakran előfordul, hogy mivel teknősünk nem talál megfelelő tojásrakó helyet az akváriumán belül, így a vízbe potyogtatja tojásait. Sajnos gyakori eset az is, hogy a teknős visszatartja a tojásait.
Az állat ilyenkor izgatottan viselkedik, „őrült módjára” próbál kijutni terráriumából. Ez mindenképp gyanút keltő lehet… Ilyenkor próbáljunk meg neki valamilyen tojásrakó helyet biztosítani – hátha le tudja rakni tojásait (pl. egy napra rakjuk be egy lavornyi, nyirkos homokra).
VISELKEDÉS-TÉVHITEK
Tapasztalni fogjuk, hogy az ékszerteknősök mohó, falánk állatok. Amint meglátják gondozójukat az akvárium előtt, beugranak a vízbe és az üvegfalnál kapálóznak, szinte kikövetelik maguknak a táplálékot.
Ez azért van, mert a vadon élő állatok számára a táplálék nagy kincs, hozzájutni minden esetben nehéz. A teknős úgy van „beállítva” hogy kihasználjon minden adandó alkalmat a táplálék megszerzésére, hiszen nem „tudhatja” mikor jön egy sanyarúbb időszak, amikor nem lesz mit ennie. Ezért aztán kikunyerálja a táplálékot nap mint nap, ezáltal pedig mi elhízlalhatjuk kedvencünket.
A kapálózás tehát leggyakrabban azért van, mert a teknősök táplálékhoz akarnak jutni. Ennek a csábításnak szabjunk határt. A teknősöket hosszabb időn át gyalogoltatni a szobában nem jó. Hiába hisszük azt, hogy az állat ettől megnyugszik, ez az esetek többségében nem igaz. A másztatás stresszt okoz az állatnak, valamint ha sokáig kint van a szárazon, akkor a szervezete jelentős mennyiségű vizet veszít, amely az évek során kedvez a vesebetegségek kialakulásának.
A teknős gyakori kivételével sokszor jár együtt a teknős szárazon való teleltetése télen a szoba egyik hűvösebb sarkában. Ez egy nagyon súlyos tartástechnológiai hiba, és tévhit. A szabadban az ékszerteknősök telelése úgy történik, hogy ahogyan az időjárás egyre hidegebbre fordul, a teknősök anyagcsere-folyamatai és életjelenségei lelassulnak, a víz alá merülnek, beássák magukat az iszapba, és így töltenek el több hetet. Ez a szabadban egy kényszerhelyzet. Kénytelenek áttelelni a hideg, táplálékmentes időszakot. Tehát a teknősök sohasem a szárazon telelnek, az igencsak igénybe veszi, gyengíti szervezetüket.