NYULAK VAKCINÁZÁSA AZ EXO-PETBEN
A nyulak vakcinázására többféle vakcina is létezik. Ezek közül azokat mutatjuk be, amelyek az Exo-Petben elérhetőek. Működési mechanizmusuk szerint különbözőek, így fontos, hogy ha elkezdtünk egyféle vakcinával oltatni, akkor a későbbiekben is ugyan azt az oltóanyagot használjuk.
PESTORIN MORMYX
Az egyik legelterjedtebb vakcina. A myxomatózis és az RHD I. ellen véd. A nyulakat legkorábban 6 hetes kortól lehet ezzel a vakcinával oltani. Az első oltást követően 4 hét múlva ismételni kell, ahhoz, hogy a védettség megfelelően kialakuljon. Ezt követően fél évente szükséges oltani.
Az oltást követően a teljes védettség 10 napon belül alakul ki.
Az oltás helyén kisebb méretű duzzanat előfordulhat, de más mellékhatás nem szokott előfordulni.
Ehhez a vakcinához kiegészítésképpen Eravac vakcinát oltunk, hogy az RHD II nevű betegség ellen is védjen. A két oltás közt legalább 2 hétnek kell eltelnie.

Pestorin Mormyx vakcina
NOBIVAC MYXO-RHD
A myxomatózis és az RHD I. ellen nyújt védelmet ez a vakcina, amelyet évente szükséges ismételni. Legkorábban 5 hetes kortól használható, és az oltást követő teljes védettség 3 hét után alakul ki. Ennél a vakcinánál kicsit gyakrabban tapasztaltunk mellékhatásokat mint a Pestorinnál. A mellékhatások leginkább bőr tünetek formájában jelennek meg, és gyorsan gyógyulnak.
Ehhez a vakcinához kiegészítésképpen Eravac vakcinát oltunk, hogy az RHD II nevű betegség ellen is védjen. A két oltás közt legalább 2 hétnek kell eltelnie.

Nobivac Myxo-RHD vakcina
NOBIVAC MYXO-RHD PLUS
Ez egy olyan kombinált vakcina amely véd a myxomatózis, az RHD I és az RHD II. ellen is.
Legkorábban 7 hetes kortól használható, és az oltást követő teljes védettség 3 hét után alakul ki.
Azoknak a nyulaknak az esetében, amelyeket korábban már más myxomatózis elleni vakcinával oltottak, vagy amelyek ismerten átestek természetes fertőződésen, előfordulhat, hogy a vakcinázást követően nem alakul ki megfelelő immunválasz a nyulak vérzéses betegsége ellen

Nobivac Myxo-RHD PLUS vakcina
ERAVAC
Hosszú ideig ez volt az egyetlen RHD II ellen védő vakcina. Ezt alkalmaztuk a Pestorin vagy a Myxovac RHD mellé, hogy mind a három vírusos megbetegedés ellen védekezzünk. Az immunitás kialakulása: 1 hét. Az oltást 12 havonta szükséges.
A Pestorin, vagy a myxovac RHD vakcinához kiegészítésképpen oltjuk, hogy anyulunk mind a három vírusos megbetegedés ellen betegség ellen is védjen. A két oltás közt legalább 2 hétnek kell eltelnie.

ERAVAC vakcina